Az autómentést lehetőleg mindenki elkerülné, de sajnos a technika ördöge sosem alszik, így bármennyire is megteszünk mindent, hogy autónk üzembiztos legyen, 100 százalékra sosem mehetünk. Ha már megtörtént a baj, és lerobbant az autónk, akkor szembesülünk vele, hogy milyen sok autómentő szolgáltatás áll rendelkezésünkre, valamint az is hamar kiderül, hogy mennyi barátunk van, aki hajlandó segíteni a bajban, és elvontatni az autónkat.

De mi alapján válasszunk autómentőt, ha ismerőseink nem tudnak segíteni?

Ilyenkor két fő szempont alapján hozhatjuk meg a döntésünket. Az egyik a kiérkezési idő, a másik pedig az autómentés ára. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogy melyek azok a tényezők, amelyek a leginkább befolyásolhatják az autómentés árát, és hogy pontosan miből tevődik össze a végösszeg.

Hol hagyott cserben az autónk?

Az autómentés árát a távolság nagyban befolyásolhatja, mivel közel sem mindegy, hogy 50-60 kilométert vagy 200-300 kilométert kell megtenni az autómentőnek a mentés helyszínéig, és vissza a megadott címig. Ez főként a benzinköltségekért felelős. Autómentő kilométerdíjjal több helyen is találkozhatunk, de ezt érdemes csak támpontként kezelni.

Hogy miért?

Mert az autómentő jóval kevesebb üzemanyagot fog fogyasztani az odavezető úton, mint visszafelé, amikor már a lerobbant, sérült jármű súlyát is „cipelnie” kell. Másrészt közel sem biztos, hogy az autómentő a telephelyről, bázisról fog indulni, mivel megleshet, hogy épp egy befejezett mentésből indul, ami szintén módosíthatja a megteendő kilométereket. Elég csak belegondolni két különféle esetbe.

„A” esetben egy Ford KA típusú városi kisautót kell elszállítani, a „B” esetben pedig egy Mazda 6 kombit. Mindkét autó a személyautó kategóriába esik!

Míg az „A” példában szereplő kis Fordunk teljes tömege valamivel több, mint 1.200 kilogramm, addig a „B” példában található Mazda kombi teljes tömege meghaladja a 2 tonnát!

Autómentés különböző méretű autóknál

Így az üzemanyag költségeket nem csak a megteendő távolság befolyásolja, hanem az is, hogy milyen autót kell elszállítani a mentés során. Tipikusan a lehető legalacsonyabb kilométerdíjakat tüntetik fel az autómentők, de ne legyen kétségünk afelől, hogy a végösszegre hatással lesz az autó súlya, és ez által a megnövekedett fogyasztás is.

Milyen állapotban van az autómentésre szoruló jármű?

Amennyiben felveszi egy autómentővel a kapcsolatot, biztos lehet benne, hogy az első kérdések között lesznek, hogy:

t
Mi a baja az autónak?
t
Mozdítható állapotban van-e az autó?
t
Könnyen megközelíthető helyen kell menteni?

Ezek fontos információk az autómentőnek, hiszen ezen információk alapján tudja felmérni, hogy egyáltalán tudja-e vállalni a mentést, milyen eszközökre, vagy autómentőre van szüksége, illetve szükséges-e műszaki mentés. Másrészt Önnek is fontos információk, hiszen minél pontosabban írja le a szituációt, annál pontosabb lesz az autómentő árajánlat.

Jellemzően a könnyen megközelíthető, saját kerekein mozgatható autók mentése a legkönnyebben kivitelezhető, így ezek a mentések olcsóbbak. Egy balesetben megsérült autó mentése, ahol sérült a futómű vagy a kerék, azaz az autó nem mozdítható, sokkal nagyobb technikai hátteret és időt követel, így az ára is magasabb. Összességében minél rosszabb állapotban van az autó, annál magasabb autómentési költséggel kell számolni!

Mikor van szüksége autómentésre?

Most már tudjuk, hogy a távolság, és az autó állapota befolyásolja leginkább az autómentés árát, viszont van még egy tényező, ami szintén kihatással lehet az árra, még ha minimálisan is. Ez nem más, mint az autómentés időpontja.

Autómentő hívás éjszaka

Megeshet, hogy egy nappali autómentés olcsóbb, mint egy éjszakai. Ebben nincs semmilyen technikai háttér, vagy logikus magyarázat. Egyszerűen meg kell fizetni az éjszakai műszakot.

Jelen esetben mondhatni Ön a munkáltatója az autómentőnek, és ha azt akarja, hogy éjszaka is dolgozzon, akkor bizony meg kell fizetni az éjszakai műszakkal járó pótlékot, mint minden más munkáltatónak.

Ezzel nem kell minden autómentő esetében kalkulálni, de ha éjszaka robban le az autója, és sokallja a felhívott autómentő árajánlatát, azt akár ennek a tényezőnek is ”köszönhető”.

Most már tudja, hogy milyen szempontok és külső tényezők befolyásolják az autómentés díját. Persze minden autómentés más és más, de összességében a fent említett három fő tényezőn fog múlni, hogy mennyire kell mélyen a zsebébe nyúlnia.

Bízunk benne, hogy megfelelő támpontot adtunk az autómentés díjszabásairól. Amennyiben szakszerű autómentésre, vagy autószállításra lenne szüksége, akkor keressen minket bizalommal elérhetőségeinken, vagy hívjon minket bármikor a +36 20 321 9725 telefonszámon és azonnal indulunk.